E-mail címünkre érkezett Anna levele:
31 éves vagyok és egy nagyvállalat belső rendezvényeit szervezem. A munkám miatt sok emberrel és közte sok férfival is találkozom. sokszor alakul ki flörtölés, ami soha nem lépi át a munka határait. Alapelvnek tartom, hogy a munkát nem keverem a magánélettel. Ezért az ismerkedés mindig vagy baráti társaság, vagy szórakozóhely, ami ma már inkább "beülős" hely.
Az elmúlt időkben azt vettem észre, hogy ezek az ismerkedési helyek egyre szűkebb teret adnak. Talán a bűvös 30-as átlépése, vagy érettebb lettem, de elkezdtem keresni a komoly kapcsolatot. Meg kell vallanom, hogy utálom a komoly kapcsolat szót. Lehet egy viszony alkalmi, lehet pár hónapos, a komolysága csak a kapcsolatban alakul ki. Mégis maradjunk a "komoly kapcsolatnál", ami számomra inkább azt jelenti, hogy valamilyen közös cél is motiválja a feleket. Én még nem érzem a biológiai óra hisztérikus kattogását, de valójában szeretnék megállapodni, szeretnék valakiben bízni, szeretnék valakivel tervezni. Jó persze ez nem ilyen egyszerű. Az én esetemben annyit tesz, hogy megpróbálom a tetszési indexén túl a többi paraméterét is figyelembe venni, illetve az intőjeleket komolyabban venni, és adott esetben menekülőre fogni.
De a komoly tervhez, új helyszín is kellett, mert a baráti körben, mindenki mindenkit ismer, és nem volt köztük a potenciális nagy ő. Tehát maradt az Internet. Soha nem voltam egy társkereső tagja sem. Mindig úgy éreztem, jobb nő vagyok annál, mint hogy húspiacra kelljen mennem. De akkor mégis miért vagyok egyedül? Eldöntöttem, hogy végigjárom az Internet bugyrait, mert tudom, hogy az egyik profil mögött ott vár a hercegem. Hah.
Óriásit tévedtem.
